Kitől várod a segítséget?
Nem biztos, hogy ismersz, ezért úgy gondolom, hogy hasznos lenne egy gyors Dobler tananyag, hogy tudd, kitől várod a segítséget! 🙂
Azt, hogy 20-as éveim előtt állandóan fociztam és csak a labda kergetése érdekelt, az már talán ismerős lehet (néha, mikor a medicin labdát viszem a helyére talán látszik is, esetleg a videókban egy-két mozdulatnál :)) azonban, az valószínűleg nem, hogy ebben az időben a pólómat nem mertem levenni a strandon, és még ott is cipőben napoztam, illetve, hogy nálam gyengébb fiatalembert nem hordott hátán a Föld.
2014-ben kedves családom unszolására (híznod kéne már egy kicsit végre), mentem el az első TRX edzésemre (ahova másfél órát utaztam), a Marina partra. Sok helyen meséltem már, hogy az első órán csak a bemelegítés gyakorlatokat vettük át, aztán remegő kézzel és lábbal mentem haza, majd első gondolatom az volt, hogy én soha többet nem megyek vissza edzeni.
Edzeni… inkább szenvedni.. 😀
Aztán valahogy mégis azon kaptam magam, hogy megint a metrón ülök és megyek a végzetembe.. lehet csak azért mentem, mert szép látvány volt a Duna partján alkartámasz közben nézni a hajókat, meg a sétáló emberek ijedt és rémült arcát, ahogy rám pillantanak.
Korábbi edzőm még mindig azon röhög, hogy úgy guggoltam focistaként, mintha egy X szárnyú vadászgép lenne beépítve a lábamba, mozgástartományom meg olyan volt, mintha ki lettem volna karózva.. 😀
A korábbi edzőmről szólnék néhány szót, hogy láthasd, miért dolgozok azon értékek mentén, amelyeket majd később megismersz. 🙂
Az első 2-3 hónapban a legforróbb nyári melegben ketten jártunk egy hölggyel a Duna partra, a 17:30-as idősávba edzeni. Az edzések kezdeti szakaszában, ahol a legfontosabb, hogy megtanuljuk a technikai ínyencségeket, nagyon nagy figyelem hárult ránk, ezért gyorsan tudtunk fejlődni.
A gyakorlat kivitelezéseinket folyamatos odafigyelés kísérte, minden egyes apró mozdulat a legprecízebben lett kijavítva. Mivel ezt a példát láttam és éltem át, ezért nekem is evidens volt, hogy ha egyszer esetleg edző lennék, akkor biztosan ezt a módszert fogom alkalmazni.
Kezdetben úgy éreztem, hogy bármit csinálok az rossz, de később rájöttem, hogy jobb mindig lehet, és ha ott, akkor, abban a pillanatban nem javítanak ki, akkor az egész tanulási folyamat elhúzódott volna és nehezebb lett volna a rosszul betanult mozgást, újra megtanulni.
Szóval egyik nap, mikor tiszta ideg voltam az akkori munkahelyem miatt, az edzés utáni eufória nyugtató hatása végett úgy gondoltam, hogy… miért ne lehetnék edző (megnyugodhattok, itt már kicsit ügyesebb voltam, mint korábban 🙂 )? Amint hazaértem este, már be is jelentkeztem a következő edzői képzésre, végig sem gondoltam, hogy ez mekkora változásokkal fog járni az életemben… 🙂
Mikor a papírom már zsebben volt, 2016-tól elvállaltam egy részmunkaidős edzői pozíciót, majd fél évvel később úgy döntöttem, hogy minden időmet az edzői hivatásnak szeretném szentelni, így 2016 augusztusától már teljes munkaidőben szedek szét mindenkit nap, mint nap. 😉
2020-ban jutottam el odáig, hogy úgy gondoltam, képes leszek egy saját edzőtermet felépíteni és üzemeltetni, így kolléganőmmel létrehoztuk a Maradj Mozgásban edzőtermet, ahol jelenleg is dolgozunk, és imádjuk minden percét! 🙂
Mi az a 3 fontos dolog, amit az én röviden összefoglalt életpályámból megtanulhattok:
- Mindenki gyenge és erőtlen mikor elkezdi, majd később onnan töri fel magát, csupán szorgalom és motiváció kell hozzá
- Az állandó javítás a te fejlődésedet szolgálja, olyan nincs, hogy valakit nem lehet javítani (ezért lenne szuper, ha tudnál majd visszajelzést küldeni az edzéseidről)
- Amilyen az edző olyan a tanítvány. Ezért örülök annak, mikor látom, hogy áll hozzá egy-egy vendégem a feladatokhoz akár az életben, akár a sportban. 😉
A mottóm pedig: Válj Parádés Sportolóvá!
Remélem készen állsz, holnap edzésnap, éééés ne felejts el rákattintani a teljesítettnek jelölöm gombra! 😉